Home > Hírek > Katmandu - Bhaktapur

Katmandu - Bhaktapur

2017. április 3. 8:00

Az expedíció és a trekking túra harmadik napja. A „hegyre” való indulásunk előtti utolsó nap Katmanduban. További logisztikai ügyintézés és városnézés a szomszédos Bhaktapurban.

Ma verőfényes napsütésre ébredtünk, bár erősen párás volt a levegő. Az esti záporoknak már nyoma sem volt, így megint a por uralta a nepáli főváros levegőjét.

Délelőtt városnézésre utazott a trekking túra csapata. A szomszédos Bhaktapur városába látogattunk el. Az egykori királyi székhely ma 80000 lelket számlál, az Unesco világörökségének része, 1500 éve lakják. Idegenvezetőnk szerint ez maradt meg leginkább autentikusnak, minden modernkori befolyástól mentesnek. Csodálatos tégla- és fatemplomok ékesítik, bár sajnos az 1934-es, és a nemrégiben történt, katasztrofális 2015-ös földrengések óriási pusztítást végeztek az óvárosi negyedben. A 116 listázott építészeti emlékből 67 megsemmisült, 49 pedig részleges sérüléseket szenvedett. Az egész egy hatalmas építési terület lett, hiszen igyekeznek helyreállítani a ledőlt, megsérült épületeket. A költségek finanszírozásába maga az Unesco, Kína és India, valamint a helyiek is beszálltak. Az újjáépítés még így is évekig fog tartani.

Sétánk során megcsodálhattunk a király egykori privát fürdőhelyét, az ötemeletes Nyatapola pagoda stílusú templomot.

Bhaktapur hamisítatlan turistalátványosság, annak minden pozitív és negatív velejárójával együtt. Az építészeti emlékek csodálatosak, a kulturális örökség felbecsülhetetlen. Az óváros viszont egy gigászi bazár, ahol mindenki a kereskedelemből próbál megélni. A mérhetetlen szegénység miatt itt a sikeres üzlet, legyen szó akár csak egy ezer forintos karkötő eladásáról, sokak számára a túlélést, a családfenntartás egyetlen eszközét jelenti. Ennek megfelelően nagyon erős a „direkt marketing”. Folyamatosan leszólítják a sétáló turistákat, kínálva a portékáikat: nyakláncot, gurka kést, furulyát vagy réz hangtálat. Sokan az első szóból megértik, ha nem akarunk vásárolni, de vannak kitartóak, akik akár negyed órán keresztül is követnek és próbálnak meggyőzni, hogy nekünk bizony szükségünk van a portékájukra.

Badár Sándor tapasztalt utazó, őt a legkevésbé sem lepte meg a helyiek élelmessége:

„Bhaktapurban nem is a bazár volt az első élmény, hanem a település maga. Látni ezeket a fantasztikus épületeket csodálatos, ugyanakkor sajnálatos, hogy a földrengés miatt sokról már csak elképzelhetjük, hogyan nézhettek ki. A bazári élménytől persze nem igazán lehetett szabadulni, hiszen gyakorlatilag kettőt nem tudtunk úgy lépni, hogy ne rázták volna legalább nyolcan az arcunkba az elképesztő mennyiségű nyakláncot, kiskést, nagykést. Amit fémből, gyöngyökből vagy kövekből el lehet készíteni, az ott kapható. Az alku természetesen a vásárlás része, és bár nem olyan mértékű, mint mondjuk Isztambulban, azért itt is születtek a kiindulási árhoz képest meglepően alacsony végösszegek.”

Száraz Dénes már a hegyek közé vágyik

Dénest mélyen megérintették a látottak, ahogyan jópárunkat a csapatból. Az árusok mellett ugyanis sok kolduló gyermek is megszólított bennünket, és bizony hamar kifogytunk a csokoládékészletünkből. Borzasztó érzés szemtől szemben látni a szegénységet, és elfogadni, hogy nem tudjuk a világ problémáit megoldani. Dénes számára különösen nehéz helyzet volt, hiszen van egy kisfia.

„Fantasztikus élmény volt látni magát a várost, az épületeket, már ami megmaradt belőlük. Ugyanakkor rossz érzés volt szembesülni azzal a szegénységgel, főleg a gyereket látva. Az én fiam öt éves, itt pedig 3-4 évesek szaladgáltak körülöttünk, szülők nélkül, és folyamatosan kéregettek. Ez a kontraszt nagyon összezavarja az embert, lelkiismeretével nem tud elszámolni. Gyötri a kérdés, hogy mit tegyen? Add oda az összes pénzed? Mivel teszel jót, mi a helyes? Én nem akarok klasszikus turista lenni, lerázni őket, hogy hagyjál békén, nem adok. Közben pedig mégis az vagyok. Dönthetnék úgy, hogy ezentúl én is itt fogok élni köztük, ugyanezt a szegénységet fogom átélni, akkor lehet nagy mellénnyel dumálni. Ez tényleg nagyon nehéz kérdés. Igazából én már menekültem volna. Nem tudtam önfeledten örülni a csodaszép város látványának. Nem akartam már ezt átélni. Úgyhogy én már nagyon vágyom a hegyek közé. Örülök, hogy Nepálban vagyok, hogy láthatom Katmandut, de a nyüzsgést és a port nehezen viselem. Ez most egy erős élmény, ami talán később egy élménnyé alakul át. Ez nem jelenti azt, hogy megszépül, de talán több leszek tőle, hogy ezt átéltem.”

Irány Lukla!

Holnap megkezdődik végre a kaland érdemi része: megkezdjük a trekking túrát! A vacsoránál a helyi szervező iroda vezetője, Dawa Serpa látta el a csapatot hasznos tanácsokkal. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Namche Bazar felett (3440 m, a túra harmadik éjszakája után hagyjuk el) már szigorúan ellenjavallt a fürdés/zuhanyzás – bár erre amúgy sincs túl sok lehetőség. Az ember pillanatok alatt megfázik, ami pedig könnyen a túra végét jelentheti. Szóval Namche Bazar után legalább hat napig nincs fürdés. Az Island Peakre igyekvő Száraz Dénes számára ez plusz egy hét vízmentes időszakot jelent.

A hotelből 4:30-kor indul a csapat nagyobbik fele, hogy az első, 6:00-kor induló géppel elrepüljünk Luklába. A többiek a következő géppel indulnak utánunk. A pakolás komoly logisztikai feladat elé állítja a résztvevőket, hiszen a gépre csak egy 5 kg-os kis hátizsákot (ez lesz a napi túrazsákunk) és egy 10 kg-os utazózsákot lehet felvinni a súlykorlátozás miatt. Ebbe bele kell férnie mindennek, amire a következő két hétben szükségünk lehet a hegyen.

Lukla a világ egyik legveszélyesebbnek tartott repülőtere, bár ritkán hallani valódi szerencsétlenségről. Egy biztos, nehéz lesz teljes nyugalomban végignézni, ahogyan a 16 személyes kisgép megközelíti a meredek hegyoldalba épült, felfelé emelkedő, hihetetlenül rövid kifutópályát. Sokak elbeszélése szerint olyan érzés, mintha egyenesen a hegyoldalnak kormányoznák a repülőt.

Amint ezen túl vagyunk, már csak egy kellemes séta vár ránk a 2800 méteren fekvő Luklából első napi szálláshelyünkre, a 2600 méteren fekvő Phakdingba.