Home > Hírek > Katmandu

Katmandu

2017. április 3. 7:33

Első teljes napunk Katmanduban.

Szálláshelyünk, a négycsillagos Hotel Shanker bőséges büféreggelivel kényeztet bennünket, melyet egy hatalmas bálteremben szervíroznak. Kissé szürreális és eklektikus az épület, de megvan a maga bája. Hab a tortán a hatalmas kert a szabadtéri medencével, ahol a virágzó bokrok illata tölti be a levegőt.

Reggeli után csapatunk két részre vált: a nagyobbik részük szervezett városnézésre utazott, mi pedig a fennmaradó logisztikai feladatokat igyekeztünk elintézni.

Esős napra ébredtünk, ami viszont szerencsére kimosta a szálló port a levegőből, így legalább a délelőtt folyamán tudtunk rendesen levegőt venni. Ahogy elállt a csapadék, az utak villámgyorsan száradtak, és ismét jött az áthatolhatatlan por. Városszerte vízvezetékeket fektetnek, ezért minden út fel van bontva, és a földet vékony rétegben mindenhol széthordják. Ezt veri fel a sűrű forgalom, és ezért használnak a helyiek közül sokan szájmaszkot.

Először a helyi szervezőiroda egyik vezetője, Dawa Sherpa fuvarozott bennünket az irodába. A lüktető és kaotikus forgalmat valószínűleg sosem fogjuk megszokni. Dávid most vehette át a tavalyi sikeres Annapurna mászásárért a nepáli kormány által kiállított hivatalos oklevelet Dawától.

Az iroda melletti kávézó kedvelt helye a Katmanduba érkező mászóknak. Dávid, Szilárd, és az alaptáborvezető Török Edina itt egyeztetett a Himalayan Database munkatársával, Billi Bierlinggel.

A Himalayan Database a himalájai mászások leghitelesebb adatbázisa, melyet az amerikai származású Elizabeth Hawley vezet. Az újságírónő 1960-ban érkezett Nepálba, és ott is ragadt. Először csak hegymászó témájú tudósításokat készített, később komoly adatbázist épített fel a himalájai mászásokról. Rövid időn belül a nemzetközi mászóvilág elismert himalájai krónikása lett, pontos statisztikát vezetve az összes mászásról. Minden expedíció felkeresi, és beszámol neki az eredményeiről. Hawley asszony idén a 94. életévét tölti, de még mindig aktív. Utánpótlásáról persze már gondoskodott: a német Billi Bierling hegymászónő 2004 óta dolgozik Hawley asszisztenseként, és lassan átveszi a munkáját. Billi maga is járt a Mount Everesten, továbbá feljutott a Makalu, a Lhoce, a Cso Oju és a Manaszlu csúcsára.

Megvan a csúcsengedély!

Dávidék ezután a Nepáli Kulturális, Turisztikai és Légiforgalmi Minisztériumba voltak hivatalosak, amely a csúcsengedélyt állítja ki a nyolcezresekre igyekvők számára. Sok pecsételés után megjelent az illetékes öltönyös elöljáró is. Nagyon kedves volt, még a telefonszámát is megadta, hogy probléma esetén személyesen őt keressék. Kérdéseiből azonban kitűnt, hogy nem olvasta a benyújtott dokumentációt. Ettől függetlenül áldását adta a projektre, a hivatali szolgákkal kiállíttatta a csúcsengedélyt. Az expedíció hivatalos fotósa, Mohai Balázs hiába bizonygatta, hogy ő nem Suhajda Szilárd, mindenképpen vele akarták aláíratni Szilárd nevében a hivatalos papírokat.

Ezután az expedíció operatív vezetője, Berek Péter kíséretében nyakunkba vettük a leírásokból már ismert Thamel városrészt, hogy elintézzünk még néhány logisztikai feladatot.

Mindeközben a csapat nagyobbik része Katmandu nevezetességeivel ismerkedett. A város nagyon megsínylette a 2015-ös földrengést, ahol az ismert épületek közül több súlyosan megrongálódott. A legfontosabbakat azóta újjáépítették, de így is sok a romos épület a városban.

A városnézésen gyűjtött élményekről két trekkerünk, Geszti Péter és Badár Sándor számolt be.

Geszti Péter: Innen nézve mi nézünk ki csodabogárnak

„Két szent helyet látogattunk meg, az egyik egy buddhista, a másik egy hindu központ. A buddhista szentély a Boudhanath, egy úgynevezett sztúpa, amely az egyik legnagyobb a világon. A város felett emelkedik, egy olyan hegyen, amely a legenda szerint magától emelkedett ki a Katmandu-völgyből. Sajnos a két évvel ezelőtti földrengés elég nagy részét megrongálta. Ez egy zarándokhely, ahol találkoztunk egy magyar zarándok hölggyel is. Érdekes, hogy a sztúpát az óra járásával megegyező irányban kell megkerülni, és az imamalmokat is ugyanebben az irányban kell megpörgetni.

Jártunk egy tankakészítő műhelyben is (ez pamut vagy selyem rátétre készített tibeti buddhista festmény, amely általában buddhista istenségeket, jeleneteket, vagy egy mandalát ábrázol). Ezeket bődületesen aprólékos munkával, kézzel készítik. Hónapokon át készíti egy ember, az ára akár nyolcezer dollár is lehet.

Egyelőre nincs hiányérzetem. A nepáli élmény nagyon kézzelfogható. Bődületes szegénység van, nagyon látszanak még a földrengés nyomai. Az utakon olyan forgalom van, amit európai ember nem tud elviselni. Egy kétsávos úton gyakorlatilag négysávos forgalmat bonyolítanak. 

Nagyon érdekes élmény volt még az égetéses temetkezési szertartás a folyóparton. Az ember itt hamar megérti, illetve el tudja fogadni, hogy a dolgok itt így zajlanak, és innen nézve mi nézünk ki csodabogárnak. Azt is megtapasztalod, hogy milyen csodálatos a Föld, hogy ilyen hihetetlenül sokféle kultúra van.”

Badár Sándor: A megnyugvás és a vibrálás feltöltött

„Panaszkodni nincs okom. Amire az ember számít egy délkelet-ázsiai utazás során, azt mi ma megkaptuk. Jártunk buddhista és hindu környezetben is, láttuk a világ legnagyobb sztúpáját. Nem mondom, hogy a tökéletes boldogság életérzése járt át, de egy általános nyugodtság árasztott el. Jártam már buddhista környezetben, kedvelem is, de a legnagyobb sztúpánál járni azért megható dolog. Ez egy olyan típusú zarándokhely, mint a mohamedánoknak Mekka, vagy a katolikusoknak Santiago de Compostela. Ez egy központ, és ha az ember egy központba érkezik, pont ott van az energiaszint egyensúlyban. Itt nem kell a létezésbe belefektetni semmit. Ezt éreztem, és nekünk most pont erre van szükségünk a túra előtt. 

Innen átmentünk egy hindu környezetbe, ahol égetéses szertartással temettek halottakat furcsán kifestett arcú emberek. Ez szokatlan volt számomra, mert ilyennel még nem találkoztam. Ez sokkal inkább egy vibráló érzés volt, és a kettő együtt, a megnyugvás és a vibrálás feltöltött, de szerintem a többieket is.”

Az esti vacsorát egy tradicionális nepáli étteremben költöttük el, ahol egy nepáli foklórest részesei lehettünk. Zenés, dalos, táncos előadás kísérte a többfogásos vacsorát. Először kóstolhattunk rizspálinkát, majd a bemutató egy közös táncba torkollott. Ez volt az első igazán szoros, beszélgetős, közös vacsoránk. Kezdünk valóban csapattá kovácsolódni.