Home > Hírek > Már 6490 méteren éjszakáznak, megkezdték a második akklimatizációs kört

Már 6490 méteren éjszakáznak, megkezdték a második akklimatizációs kört

2017. április 25. 15:58

Az alaptábor kialakítása után Klein Dávid és Suhajda Szilárd expedíciós hegymászók elkezdték az akklimatizációs köröket, hogy szervezetük hozzászokjon a magasság növelésével az egyre csökkenő oxigén szinthez. Az elmúlt napok keményen időjárása komoly kihívások elé állította a hegymászókat, és az első akklimatizációs körük több időjárási szélsőséggel tarkított volt.

De a szerdai napon elérték második körben a 6490 méteres magaságban lévő a C2 -es tábort, ahol a terveik szerint néhány napot is eltöltenek. Jelenleg az alaptáborban továbbra is tombol a havazás.

 

Az első akklimatizációs kör végén Dávid így nyilatkozott a hegyen tomboló körülményekről – “Az persze nyugtalanságra ad okot, hogy az eddig se csekély erősségű szél tovább dagad: ha nem csak a „közeli” kettesig, 6400 méterre kéne elvánszorognunk, aggódnék. Még a cuccunk összepakolása is komoly erőfeszítés. Akivel csak találkozunk, mindenki lefelé menekül. Nahát…

Elindulunk. Ahogy kiérünk a dombocska takarásából, ami eddig „védelmezett” minket, maga az Armageddon fogad minket: a szél orkán erősségű, stabilan 80 km/óra feletti, időnként 100 km/h feletti lökésekkel. Látjuk (amikor látni valamit), amint a Déli-nyereg irányából átfolyik a jégkristályokkal vemhes fehér pokol. Belefeszülünk. Pár lépést megteszünk előre, majd hátat fordítunk az őrjöngő viharnak. Néha olyan erővel taszít meg minket az szél, hogy térdre, négykézlábra kell ereszkednünk, hágóvasunkat stabilan a fagyott felszínbe mélyesztve, hogy a hegyen maradjunk.

Feltűnik – mint egy kísértő szellem – Ueli Steck, a „Svájci Gép”. Ő is a kettesbe tartana. Üvöltve köszöntjük egymást, majd együtt vonszoljuk magunkat tovább. Később Ueli bölcsen meggondolja magát. Valamivel később mi is. Épp időben. Vagy negyedórát lóbálom fagyott kezeimet, hogy az élettelen hurkákba visszatérjen az élet. Közben gátlástalanul kiabálok a fájdalomtól.

Visszaharcoljuk magunkat az elhagyatott egyesbe, ahol az imént még peckesen álló két sátor most egy rohamosan dezintegrálódó romhalmaz. Felszereléseinket deponáljuk, majd belevetjük magunkat az alattunk tátongó jéglabirintusba.”